Motto: “Az energia cselekvés és mozgás. Minden cselekvés mozgás, és minden mozgás energia. Minden vágy energia. Minden gondolat energia. Minden élet energia. Mindent megélni energia. Ha lehetővé tesszük, hogy ez az energia áramoljon ellentmondások, ellenállás és konfliktusok nélkül, akkor határtalanná és végtelenné válik. Amikor nincs vele ellenszegülés, akkor nincsenek határai. Az ellenállás korlátozza. Amikor ezt látjuk, mindig elgondolkodunk: Miért van az, hogy az emberi lény újra meg újra ellene szegül az energiának? Miért hoz létre ellenerőt abban a mozgásban, amelyet életnek nevezünk? A tiszta energia, a korlátok nélküli energia csak eszmény lenne számára, nem pedig valóság?”
Korunk legégetőbb és legnagyobb kihívásainak egyike (a világbéke mellett) az, hogy hogyan lehet élhetővé, a jelenleginél élhetőbbé tenni bolygónkat úgy, hogy a technológiai fejlődés jelenlegi szintjét megőrizzük, sőt, ha lehet tovább fejlesszük. Cégünk a PSL-Technology Kft., mint a környezettudatos fejlődés elkötelezett híve, az alternatív és megújuló energiaforrásokkal, azok felhasználásával és környezetbarát technológiákkal foglalkozik. A környezetterhelés egyik legsarkalatosabb pontja a közlekedés, illetve a közlekedési eszközök energiafogyasztása, valamint környezetszennyezési mutatói. Ezért tevékenységünk kiemelt, súlyponti területeinek egyike, a környezetbarát járművek forgalmazása, terjesztése, népszerűsítése.
A legújabb kutatások szerint az elektromos hajtású kétkerekű járművek forgalma 2016-ra eléri a 466 millió példányt. A demográfia és a gazdaság összehangolása erős piaci lehetőséget teremt az elektromos kétkerekű járművek számára. A fogyasztók hozzáállása megváltozik, egyes országokban ezek a járművek lesznek a gazdasági fejlődés eszközei.
A PSL-Technology Kft. alapítói több, mint 10 éve foglalkoznak alternatív, megújuló energiaforrásokkal, azok hasznosításával, és komoly szakirányú tapasztalatokkal rendelkeznek ezen a területen. Mint minden tevékenységünkben, az elektromos hajtású járművek területén is, a kiemelkedő minőségű termékek forgalmazása mellett köteleztük el magunkat. Az általunk forgalmazott elektromos kétkerekű járművek nemcsak környezetbarát mivoltukkal, de „szemrevaló” megjelenésükkel, amellyel rögtön magukra vonzzák a tekintetet, és imponáló teljesítményükkel is kategóriájukban a legmagasabb színvonalat képviselik, mindezt a legkiemelkedőbb ár/minőség arány mellett.
Reméljük, hogy Önt is hamarosan az ügyfeleink között üdvözölhetjük, és lehetővé teszi számunkra, hogy felkészült szakembereink segítsék döntését és kalauzolják új, elektromos kétkerekűjének kiválasztása során.
PSL –Technology Kft. munkatársai.